Szent Miklós-erőd Šibenikben

A Szent Miklós-erőd közvetlenül a Szent Antal-csatorna bejáratánál áll. A 16. század folyamán épült, hogy megvédje a várost a tenger felől érkező török támadásoktól. Ma is áll, és szemléletesen mutatja be a város akkori állapotát és fejlődését abban az időszakban. A velencei katonai építész, Michiele Sammichelle tervezte. Az erőd alsó részei fehér kőből, a felsők téglából épültek. A Szent Miklós-erőd a horvát Adria-part legerősebb tengeri erődítményei közé tartozik. Ezen felül Európa egyik legimpozánsabb ilyen típusú építése, sőt mernénk állítani, hogy a világé is.

A Šibeniki Szent Miklós-erőd nemrégiben az UNESCO védelme alatt álló védett örökségi listára való felvétel jelöltje lett. Ez olyan tény, amelyre Šibenik lakói büszkék, és amely a legjobban mutatja ennek az épületnek a világ számára való jelentőségét. Később valóban felvették erre a rangos listára, amit a szöveg későbbi részében külön is megemlítünk.

Az erőd rövid leírása és szerepe a történelem során

A Szent Miklós-erőd egy tengeri védőerődítmény a kis Ljuljevac-szigeten. Közvetlenül a Šibenik melletti Szent Antal-csatorna bejáratánál áll.

2017. július 9. óta a Szent Miklós-erőd Zadar város védelmi rendszerével együtt szerepel az UNESCO Világörökség listáján. Más erődökkel együtt vették fel „Velencei erődök a 15–17. századból néven. Már ebből a bejegyzésből is következtethetünk arra, milyen szerepet töltött be az erőd.

Az erőd mai megjelenése is hasonló a korabelihez. Mégis, idővel bizonyos változások történtek rajta.

Így az erőd már a velencei uralom idején átalakult. Az erőd terászán helyenként magasságváltozások találhatók, és néhány más átalakítás is történt.

A 19. század folyamán kicserélték az ágyúkat, ami további változásokat tett szükségessé. Új nyílásokat is törtek, amelyek jobban megfeleltek a kor igényeinek. A 20. században pedig az erőd terászán jelzőállás épült a Szent Antal-csatorna forgalmának irányítására. Ennek okán néhány építményt lebontottak az erőd belsejében, és mindazok, amelyek napjainkig megmaradtak, lassan pusztulnak, mivel az erőd elvesztette eredeti funkcióját. A pusztulást szerencsére megállították, különösen most, amikor az erőd az UNESCO védett örökségi listáján szerepel, és folyik a termek helyreállítása, amelyeket később megnyitnak a közönség számára.

Ajánlás: Solaris Aquapartk

Dalmatinsko Etno selo Šibenik

Az erőd külső megjelenése, amelyben már ma is gyönyörködhet

Az erőd kapuzata a keleti kurtinán rejtőzik, a rondella füle mögött. A bejáratot reneszánsz kapuzat keretezi, amelyen helyi mesterek is dolgoztak: a spliti Dujam és a šibeniki Frano Dismanić.

A kapuzat téglalap alakú, és maga a bejárat a közepén található, és félkör alakban záródik. A teljes kapuzatot a rusztika korszakának részletei díszítik, ami megjelenítő és védelmi szerepének vizuális jele. Így a bejáratot is a boltívet követő rusztika hangsúlyozza, magát a boltív csúcsát pedig egy szobor emeli ki tovább.

A rusztika átterjed a bejáratot közrefogó, a dór rend egy variációjában készült háromnegyed oszlopokra is, míg a külső széleken, a háromnegyed oszlopokkal egy szinten, pillérek találhatók.

Mind az oszlopok, mind a pillérek kiemelkednek a bejárathoz képest, és ők tartják a gerendákat. A fríz hosszában triglifek és díszes metópák váltják egymást, a kapuzatot pedig egy kiemelkedő párkány zárja, amelyen egykor egy oroszlán állt a Velencei Köztársaság szimbólumaként.

Sajnos az oroszlán idővel megsérült, és később I. Ferenc császár parancsára újra kifaragták, de ezt is megsemmisítették a Jugoszláv Királyság katonái 1926-ban, amikor összetörték és a tengerbe dobták.

Ha a tenger felől nézzük, a Szent Miklós-erőd nem mutat különösebben feltűnő részleteket. Már az építése során védőerődítményként tervezték, amelyben nem volt hely vizuális részletek számára. Az erődnek célja volt, és megállapíthatjuk, hogy nagyon hatékonynak bizonyult.

Csaknem a tenger szintjén nagy ágyúnyílások láthatók, míg a legfelső szintről kazamaták felügyelik a teret. Giangirolamo ezt az elrendezést tartotta ideálisnak, mivel az alsó szint ágyúi közvetlenül eltalálhatták a közeledő hajók oldalát. Ugyanakkor a felső szint kazamatáiban lévő ágyúk elpusztították azok árbocait. A rondella csaknem magában a tengerben áll; természetes sziklák láthatók a kurtináknál, míg a legdélebbi részen, a félbástya előtt, a sziget azon maradéka nyúlik el, amely az erődöt a szárazfölddel összeköti.

A Szent Miklós-erőd stíluselemei

Az építés idejét tekintve, ha a Szent Miklós-erődöt összehasonlítjuk a szomszédos Olaszország hasonló vagy azonos rendeltetésű épületeivel, vagy más horvátországi erődökkel, ez valamivel bonyolultabb. Pontosan ezért a Šibeniki erőd is érdekesebb, mind a látogatók, mind a történészek és régészek számára.

A Szent Miklós-erőd a már említett erődöktől a rondella és a meghúzott félbástyák kombinációjában különbözik. A rondella félkör alakú formájának mint legkiemelkedőbb pontnak a használatát abban az időben a védelmi építészetben elkerülték, mivel ez védetlenül hagyta az előtte lévő teret. A történészeknek erre azonban van magyarázatuk, és két okot említenek: a rondella előtti szikla és szárazföld hiánya nem kelt félelmet, hogy az ellenség eljuthat falai tövéhez és megtámadhatja azt, második okként pedig az ágyúk ideális elrendezésének lehetőségét tartják számon mindkét szinten.

Ez az erőd különleges, mert itt jelenik meg először a teljes velencei katonai építészetben a tenália. Ezt pontosan két, kurtinával összekötött félbástya alkotja, ezt a megoldást csipesznek is nevezik.

Az erőd elemzése során a már létező elemek új kombinációját látjuk, ezért a forrásokban egyfajta hídként is említik a védelmi építészet morfológiáján belül, a múlt és a jövő között (formát és tipológiát tekintve).

Šibeniknek, mint akkoriban fontos adriai városnak, és a törökök elleni védelemben betöltött új szerepét tekintve is, olyan erődre volt szüksége, mint a Szent Miklós-erőd, amely szilárd volt, és lépést tartott a kor trendjeivel és építési módszereivel. Ehhez valószínűleg hozzájárult a Velencei Köztársaság központjától való távolság is, ami miatt Giangirolamo Sanmichelenek „szabadabb keze“ volt az erőd megtervezésében, az eredmény pedig innovációk sora és a velencei védelmi építészet egyik legkülönlegesebb példája.