A večkai torony és a kutyafejű király legendája

A večkai torony, amely a Večko polje szélén áll, azon velencei erődök sorába tartozik, amelyeket a 16. század folyamán építettek a Podvelebiti-csatornánál a törökök elleni védelemre. Feltételezések szerint a középkori Veče (Veche) faluhoz tartozott, amelyet először 1508-ban említenek. A falu a mai Seline területén feküdt, és feltételezik, hogy a Szent Péter-templom román kori temploma is ehhez a faluhoz tartozott. Sajnos a történeti forrásokban való említéseken kívül ma már semmi nyom nem maradt létezésükről.

A torony elhelyezkedése a Večko polje szélén stratégiai jelentőséggel bírt, mivel lehetővé tette a Podvelebiti-csatornán való hajózás felügyeletét. Egy fontos közlekedési útvonal innen vezetett a csatornán át Vinjerac felé, majd tovább a zadari hátország irányába. A másik út a Velebiten át vezetett Likába, a Velika Paklenica völgyén keresztül, amelynek stratégiai jelentőségét a kanyon bejárata fölötti Paklarić erőd is jelzi. A veče-i kikötőt a 17. század második felében a Paklenicában kivágott fa exportjának fő kikötőjeként említik. Mellette megemlítik a romot és az elhagyott večkai tornyot is. Feltételezik, hogy Veče faluja ekkorra már eltűnt a török betörések pusztítása alatt. A látható maradványok alapján a tornyot egy négyszögletű udvar vette körül, amely ma részben a tenger alatt van. Magát a tornyot faragott kőtömbökből építették. A fal belső oldalán lyukak láthatók, ahol egykor fagerendák nyugodtak, amiből arra lehet következtetni, hogy 3 szintje volt. A legfelső szinten még ma is láthatók a szűk, erősen ferde oldalú lőrés-ablakok. A večkai toronyról sok legendát mesélnek, leggyakrabban a kutyafejű király legendáját lehet hallani.

A kutyafejű király legendája

Volt egyszer egy király, akinek kutyafeje volt, de emberi teste. Mindig másik ifjú borotválta, akit a király ezután megöltetett, hogy titka ne derüljön ki. Egy anya kitalálta, hogyan mentheti meg egyetlen fiát a haláltól, amikor rá került a sor, hogy elmenjen megborotválni a királyt. Kenyeret dagasztott saját gyógyírjával, és azt adta fiának, hogy ajánlja fel a királynak. A király megette a kenyeret, majd az ifjú elmondta neki, mitől olyan édes. Mivel most már az ifjú anyja által tejtestvérekké váltak, a király úgy döntött, életben hagyja az ifjút, de megparancsolta neki, hogy senkinek se árulja el a kutyafejének titkát. Az ifjú hosszú ideig őrizte a titkot, de egy napon mégis beszélnie kellett. Ezért úgy döntött, a titkot a fekete földre bízza. Lyukat ásott, lehajolt, és azt suttogta: "Fekete föld, királyunknak kutyafeje van". A véletlen úgy hozta, hogy azon a helyen egy bodzafa (bazga) nőtt ki, amelyből egy pásztor kis furulyát készített. Amikor megszólaltatta a furulyát, dallam helyett ezek a szavak hallatszottak: "Királyunknak kutyafeje van!". A titok elterjedt az egész királyságban, így a királynak nem maradt más, mint borotválatlanul és magányban élni halála napjáig, míg a királyság ifjait megszabadították attól a félelemtől, hogy a toronyban kell meghalniuk.